Úgy tűnik, szurkoltatok, ezer köszi!

Nézzük csak, este 7 óra van, és a locsolóim sehol! Mondhatni győztem! Sőt, lesz mit az orruk alá dörgölni kedd reggel! Idén sem lettem vizes, vagyis mondhatjuk úgy, hogy az eső meglocsolt, persze jelképesen.

Tavaly nem volt ilyen szerencsém. Nagypapám büdös kölnién kívül, kaptam egy flakon ásványvizet a nyakamba. Gonosz módon kicsalt egy srác a mezőre és hát elég rendesen eláztatott. De, mély fájdalom, idén megúsztam. J

Esztuss12 2010.04.05. 09:22

Húsvét

 Ki mennyire szereti a hagyományokat…

A húsvét amellett, hogy a keresztények legfontosabb ünnepe, egyben a tavaszvárás és a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet a Hold állásának megfelelően március-április hónapban tartanak.

A Biblia szerint Jézus a pénteki keresztre feszítése után három nappal feltámadt, így nem csak győzedelmeskedett a halál felett, hanem helyettesítő áldozatával megváltotta az embereket az ősbűn alól.

Maga az eredeti ünnep a zsidókhoz és az egyiptomi megszállás alól való felszabaduláshoz kapcsolódott. Illetve egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel.

De térjünk vissza a római katolikus egyházhoz: ahogy haladunk húsvétvasárnap felé, a különböző napokhoz különböző kis szertartások tartoznak. Virágvasárnap, Nagycsütörtök, Nagypéntek, és Nagyszombat. Így el is érkeztünk a Húsvétvasárnaphoz, majd a Húsvéthétfőhöz. Aki nem vallásos (mint például jómagam) annak csak annyit mond ez az egész, hogy: sonka, tojás, tojásfestés és locsolkodás.

Személy szerint a én nem szeretem ezt az ünnepet, persze a sonkával meg a tojással semmi bajom, de a locsolkodással annál inkább. Nem tudom, én ilyenkor jelképesen lehúzom a redőnyöket. Jó pár éve nem locsolt meg apukámon és a nagypapámon kívül senki. Mindenki ismeri a "finom" kis kölniket, amit három napig mosunk a hajunkból (bár már rászoktattam őket a saját parfümömre, ami egy óriási lépés). Tehát nekem kimaradt az, az igazi vödrös-hidegvizes locsolkodás, amikor negyedóránként mész átöltözni, de őszintén, nem is hiányzik. Nem tudom, ti hogy vagytok vele?

Egyébként maga ez a szokás a víz, tisztító erejében való hitre épül. Régebben falun a fiatal lányok (bármilyen meglepő számomra) nagyon is szerették ezt a kis hagyományt, mert ez az egy mód volt arra, hogy bemutassák a kis "ruhatárukat".

Rettegek tőle, de beígérte bár barátom, hogy eljön és hát jól összevizez. Nagyon remélem, hogy lesznek olyan lusták ("miután én a világ végén lakom"), hogy nem jönnek és, és csak nagy volt a szájuk. Szurkoljatok, mert különben nagyon vizes leszek!

Esztuss12 2010.04.04. 20:49

Zenesuli

Kicsi korom óta járok zene suliba. Szerintem a világon az egyik legjobb dolog, ha van lehetőséged zenét tanulni. Higgyétek el, megér minden egyes unalmas szolfézs órát. (Én már csak tudom.) Az első (előkészítő) év után adnak csak a kezedbe hangszert, és az egy nagyon nagy élmény.

Kicsi lányként felnéztem a nagyokra, akik nagyon nagyok voltak és nagyon tudtak és nagyon későn jártak zenélni. És én nagyon vártam, hogy mikor leszek végre "nagy". Pár hete, amikor mentem be énekre szembejött velem egy pici szőke kislány, aki egy hegedűt cipelt, alig volt kisebb a hangszerénél, és pontosan úgy nézett rám, mint én pár évvel ezelőtt egy vörös hajú klarinétos lányra...

Ott döbbentem rá, hogy jéé én is "nagy" vagyok, és nagyon jó érzés volt. Tehát, most igazi nagylány módjára énekelgetek Tóth Orsika tanárnőmnél. (Lassan esedékes is egy tanszaki koncert.)

 

Esztuss12 2010.04.03. 17:47

Dzsungel könyve

 Kis városunkban, nyár elején "színpadra kerül" a Dzsungel könyve musical.

Gőzerővel folynak a próbák a zene suliban. Az ének és rendezői (szöveges) próbák mellett már a táncpróbák is megkezdődtek. Nagyon sokan vagyunk, kicsik és nagyok együtt: kis zeneiskolások, apukák, anyukák, nagymamák, sőt még a portás is. Szalóki Dánielnek (rendező) meg is gyűlik ezzel a baja, de mindenki nagyon lelkes.

Engem nem hallhattok benne énekelni, ha csak nem vagytok olyan ügyesek, hogy kihallotok valamelyik kórusból, de feltűnök, mint, asszony, mint keselyű, és mint Furkófarkas. Na, látjátok ő egy idióta. Aki ismer, el sem hiszi, hogy részben én viszem a "humort" a darabba. (Ezért is leszek "idióta hímfarkas" helyett "szőke nő" és mint tudjuk, az nagyon megy.) Szurkoljatok!

Esztuss12 2010.04.02. 18:16

Figyeljünk oda!

 Figyeljünk oda egy kicsit! Az idő röpül és nekünk mennyi dolgunk lenne, nincs igazam?!

Ma elgondolkodtam... Mostanában nem írogatok semmit, nem olvasok (még a hülye kötelezőn sem sikerült végigrágnom magam). Mondhatnám (és mindig mondom is, ha valaki megkérdezi) "nincs időm rá". Pedig igenis lenne, ha egy kicsit jobban beosztanám... És nem csak én vagyok ezzel így. Korra és nemre való tekintettel mindenki küzd az "idő hiányával".

Vegyük például a dolgozatírást. Van, olyan mikor hirtelen nem jut eszünkbe valami, és 10 perceket gondolkozunk rajta és máris elúsztunk. Vagy ha kicsit "feljebb" lépünk, akkor ott vannak a határidős munkák... Főleg most hogy itt a tavasz, hajlamosak vagyunk megállni és kis semmiségekkel tölteni a drága időnk, ami nem feltétlenül baj, sőt olykor nagyon is kell, de ha csak ebből állnak a heteink... a dolgaink csak gyűlnek, gyűlnek házi feladatok, vagy azok dolgok amiket "meg kéne csinálni".

Emberek figyeljünk egy picit oda, mert egy nap csak fogja magát és eltelik! (Az én első lépésem most ezzel kapcsolatban: ezt a kis oldalt én nem is tudom mikor kezdtem el és eddig itt állt üresen, na, mostantól ez nem így lesz ^^. Jó olvasgatást mindenkinek!)

Esztuss12 2010.04.01. 16:32

Ez vagyok én

Budapesten születtem 1994-ben. Négy éves voltam, mikor Budakalászra költöztünk, a Váci úti negyedik emeleti lakásunkból. Több mint tíz éve élek itt. Általános iskolába Szentistván telepre jártam (Budakalász egyik része). Hatodikban felvételiztem, sikeresen az Óbudai Gimnáziumba.

A tanulás mellett, kicsi korom óta látogatom a helyi zeneiskolát. Furulyázni, majd fuvolázni tanultam és hat év szolfézst végeztem. Jelenleg magánének tanszakra járok, Tóth Orsihoz.

A zene mellett a másik „szenvedélyem” a tánc. Kicsi korom óta, mindig volt valami, le sem lehetett lőni! Nézzük csak, aerobictól, a jazztáncon és az RSG-n át a hip-hop-ig sok mindent kipróbáltam. De az új és az örök stílus innentől kezdve a salsa!

Hogy egy kicsit valóban belém lássatok: Egy mosolygós, apró leányka vagyok. Némi szétszórtsággal és hirtelenharaggal (és óriási őszinteséggel ^^). Nem vagyok apróságokon sértődős, szeretem az építő kritikákat és a vitákat (de csak akkor, ha olyan valaki áll velem szemben, akivel lehet is, tud érvelni stb.). Viszont, ha kicsi szívembe gázolnak, azt már nem viselem ilyen jól.

Alapvetően optimistának tartom magam. Hiszem, hogy mindet meg lehet oldani. Vagy ha mégse, akkor is megoldódik magától, esetleg idővel. Olyan nincsen, hogy sehogy se!

 

süti beállítások módosítása