Egyeseknek gyerekjáték, másoknak sorozatos kudarc. Hogy is van ez?

Képzeljétek el azt, hogy reggel első két órátok tesi (ennél már csak az a jó, ha nulladik-első órában van mindez). Reggel nagyon álmosan éppen hogy beértek. Bemelegítő futás, gimnasztika, kötélmászás, esetleg egyéb "finomságok" mint például ha előkerül egy medicinlabda, vagy a svédszekrény. Majd a második órában játék (röpi, foci, kosár-, kézilabda, floorball, vagy amit akartok).

Általában ilyenkor megoszlik az osztály. Vannak azok, akiknek minden megy. A kisujjukból kiráznak mindent és tanár persze imádja őket. S mikor bemutattatnak, velük valamilyen új feladatot egész könnyűnek tűnik.

És van a másik kategória: akiknek nehezen mennek a dolgok, már a bemelegítő futás alatt elfáradnak, a mászó kulcshoz közük sincs, és ráadásul félnek nem egy fajta szekrényugrástól.. Őket folyamatos kudarc éri, csak azért mert nem rendelkeznek olyan adottságokkal, mint a testnevelő tanárok "szeme fényei".

Azt gondolom ez egy borzasztó nagy igazságtalanság, ami ellen nem sokat tudunk tenni, de legalább tolerálnák az emberek. Hajlamosak a jobbak kinevetni ügyetlenebb társukat. Vagy esetleg maga a tanár tesz olyan megjegyzéseket, amiket nagyon nem lenne szabad, ha már ezt a pályát választotta. Hiszen tudnia kéne, hogy az "erőviszonyok" nem egyelőek. Sajnos sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel. Elvégezték a TF-et és azt gondolják, ezzel minden el van intézve. De nem tisztem és nem akarom bírálni a tanárokat.

(Én egyébként, valahol a kettő közötti kategóriát képviselem. Tehát van egy harmadik csoport is ^^.) Ma volt az, ezen az említett reggeli tesi órán, hogy mindenkinek volt egy kis sikerélménye. (Mondjuk a kötélmászás tudománya még mindig sok mindenkinek gondot okoz, de..) Jó volt látni, azt hogy a "gyengébb" röpicsapat megveri a "jobbakat". Ne tudjátok, meg mekkora üdvrivalgás van, ha egy kisebb, gyengébb lány szervál, pontot üt vagy egyszerűen csak jól ér bele a labdába. A második-harmadik ilyennél, valahogy mindenkinek megjött a kedve a játékhoz, pedig tíz perccel azelőtt a hátunk közepére se kívántuk ezt az egész másfél órát.

Megjött az önbizalmunk, és jó volt látni, hogy mennyire ügyesek tudunk lenni, ha egy kis bíztatást kapunk. És jó volt látni a sok mosolygó arcot kinn az öltözőben. Egy csapásra egész jó napunk lett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.